hóesés

Óriási pelyhekben hullik odakint a hó. Végre igazi telem van! Persze a vicces az, hogy a tél a meleg szoba ablakából igazán szép!
azt hiszem csütörtökön fejeződött be a lazulás, már ami az egyetemi tanulmányaimat illeti már pár hónapja. Három kurzusom van, de mindhármon óráról órára 30 oldalakat kell olvasni (javarészt olyan könyvekből, amelyeket még meg sem vettem :) ) angolul, és lesz szóbeli vizsga is és majd három 10 oldalas esszét is kell írni. A vizsgaidőszak április közepén kezdődik és május közepére ér véget.
csütörtökön igazán jót buliztam. a nemzetközi diáktanács :) szervezte az összejövetelt egy belvárosi klubban. Szinte csak cserediákok voltak. Ez volt a hivatalos alkalom arra, hogy találkozzunk a "buddy"-nkal, aki egy izlandi lány-fiú, akit kiosztanak melléd, hogy segítsen, amiben tud... Mindenki kiragaszotta a mellkasára a nevét meg hogy milyen országból jön. Azt hittem lesz valami közösség-összehozó akció, de innentől magunkra hagytak minket. Az én buddym volt a szervező, úgyhogy (többek közt) ezért sem közösködtem vele nagyon. Megismerkedtem egy finn fiúval és lánnyal, valamint a házbéli emberkékkel lógtam. Először ilyen uncsi elektronikus zenét játszottak, de a végére a fiatal dj srác már 80-asokra és a tipikus twist, meg arab pop tánczenére váltott! Később végre megismertem egy izlandi srácot Oladur Magnus Magnussont meg a marokkói haverjait (az ő nevüket elfelejtettem). Az éjszaka végére két kérőm is lett, egy marokkói srác, meg a bár török tulajdonosa. Oladur szerényen kimaradt a versengésből. (egyébként a nevében a "d" nem igazi dé, hanem úgy kell ejteni mint az angol "th"-t pl. a "the"-ben. A nyelvet egy picit kell csak a fogra tapasztani. Van egy másik hasonló betű, amely ugyanaz, mint az óangol "thorn" betű, ami kizárólag az izlandi nyelvben maradt fenn. Ezt úgy ejtik, mint a "th"-t pl az angol "think" szóban, a nyelvet kicsit ki kell dugni, mintha selypítenénk) Mindenesetre a marokkói rendre hordta nekünk az italokat, s ettől a tánc is jobban ment. Még egy majdnem-verekedésbe is belekeveredtünk, ahol a marokkói neki akart menni egy túristának. Bevallom igzalmas volt a "helyiek" oldalán állni, ahogy próbálják visszafogni a marokkóit. Szegény, angolul csak annyit tudott, hogy "I like you".

Oladur-rel másnap is találkoztam és rajta keresztül megismertem Karlit, egy helyi festő-zenész srácot, aki mindig (fogvillanósan) mosolyog és egy reggae zenekarban játszik. Tegnap volt koncertjük. ( a háziakkal el is mentünk, de én annyira álmos voltam, hogy még a koncert előtt hazajöttem aludni). Karlival kicsit beszélgettünk, mesélte, hogy néhány éve volt egy botrány itt Rejkjavikban, mert néhány román cigány család érkezett a városba. Eleinte csak az utcán zenéltek, s még nem is volt nagyobb gond, de aztán állítólag valami ékszer-lopásos botrány is volt, s a vége az lett, hogy kitoloncolták a cigányokat az országból. Hajón küldték őket haza. Ennek még utánanézek, hátha volt szó róla az újságokban. Mindenesetre alapvetően vendégszeretőek a helyiek, és nagyon nagyon sok angol szót hallani mindenmerre. Itt még a kancsi jegyszedő néni is beszél angolul az uszodában. A gyerekek itt asszem ötödiktől tanulják az angolt, ahogy mi is, sőt ők még tán később, de iszonyat jól beszélnek. Általánosban a dán kötelező nyelv, de ahogy Oladur mondta, dánul mégse tud.
A dánokról még annyit, hogy a cserediákok között nagy számban képviseltetik magukat, akárcsak a norvégok, finnek. Egyesült királyság, Németország, Franciaország. Csehek vannak páran, de magyar, az csak én vagyok. :)

Hihetetlen de igaz, hogy itt az emberek imádnak turkálókba járni és a ruháikat bolhapiacon beszerezni. Ez meg is látszik főleg a lányok divatján. Kb a 70-es , 80-as évekhez hasonlítanám :) A lányok mindent magukra aggatnak, egészen egyedi. Aztán van a másik réteg, akik mindig feketében, férfiaknak zakó, néha kalap, és elegáns cipő, nőknek magas sarkú fekete csizma. A harmadik a sportos fajta, akik lógó ülepű, kiült melegítő nadrágban és tornacipőben vonulnak a hóviharban, latyakban.
Na, ennyit a kategóriákról.
Még nem vagyok itt két hete, de már érzem, hogy nehéz megtartanom azt a "rácsodálkozós" hozzáállást a dolgokhoz. Ahogy telnek a napok, az ember egyre jobban belesüpped a megszokásba. És még csak két hete vagyok itt.
Holnap vendégségbe megyek Evitáékhoz, ahhoz a magyar családhoz, akikről beszéltem, hogy sport-edzősködnek itt már jó ideje.