ez most nem az...

Ma megint lehangolt vagyok, nem tudom miért. Tegnap hajnali négy felé aludtam csak el. Megint ezer féle gondolat cikázott a fejemben, az elmúlt napon gondolkodtam, hogy mi minden történt velem, kivel milyen párbeszédet folytattam, hogy milyen lesz otthon, mit fogok másként csinálni, Mariannával szemben, hogy jobban ki fogom mutatni a szeretetemet meg hogy jobban fogok törödni vele, bár lehet hogy nincs is szuksége rá, jól megvan ahogy van, nem kér a törödésemböl. Nem tudom miért érzem azt, hogy jobb lesz az életem, ha többet törödök vele. Talán csak öt használom arra, hogy törödjek valakivel. Inkább kutyát kéne vennem, s bevallom eljátszottam a gondolattal néha néha az elmúlt hónapokban. Elég szánalmas. De miért? Zsófi is éppen abban a fázisban van, hogy vett magának egy macskát. Fajta: keleti. De nem perzsa, hanem keleti. Nagy fulekkel, kopasz testtel gyámoltalan, ilyedt szemekkel. Hát igen, valakivel törödnie kell az embernek, ha már önmagával nincs elég ereje törödni, vagy bátorsága, vagy nem tudom mi az, ami egy másik lény karjaiba uldözi az embert egy kis törödésért.. Néha rám tör a hangulat, amikor elhiszem a következö mondást, söt szinte új erövel tölt fel, energetizál, felbátorit a harcra :"Az isten elég hosszúra teremtette az ember karjait ahhoz, hogy átölelje saját magát."
Most elszántam magam, hogy irok, hatalmába keritett a nagy ihlet, miután egy nap alatt kiolvastam Richard Braudigan : The Unfortunate Woman c. könyvét. Legalább erre jó ez a hely. Nem esek kétségbe, nem járkálok fel-alá valami teendö után kutatva, ha épp semmihez sincs kedvem, mint gyakran Rejkjavikban. Ha épp nincs kedvem emberek közé menni, s semmi mást nem akarok, csak csendben kibámulni az ablakon, nem kerekedek fel mégis uzött vadként járva az utcákat, attól félve, hogy lemaradok valamiröl, nem szippantok magamba elég izlandi kultúrát. Elvégre az ember csak egyszer van izlandon, ( bár könnyen lehet hogy mégsem) s mit mondok majd otthon ha kérdezik, hogy mit láttam, kivel találkoztam, miröl beszélgettem, s úgy általában : Milyen volt Izland? Már szépen elterveztem, hogy azt mondom majd: "NAGYON jó volt. NAGYON szép a táj, kedvesek a helyiek. Egyszóval NAGYON jól éreztem magam. Igazán megérte ez az utazás." Es talán ezzel az utolsó mondattal nem is hazudok, söt ez az egyetlen biztos érzés, amit jelenleg meg tudok fogalmazni magamról és tapasztalataimról ebben az orszában. Megváltoztam, más ember lettem, újjászulettem, megerösödtem. Nem mintha nem lenne valóban lélegzetelállitó a táj, a természet ezen a világvégi szigeten, s nem mintha nem bámulnék csodálattal ezekre az egyszeruen nagylelku emberekre, de ez az egész megint rólam szól, az érzéseimröl, bár néha hányni tudnék (és szoktam is) attól az egocentrikus szentimentalizmustól amivel a világra nézek magam körul. S ezért pesze tudom, hogy ez igy nem mehet tovább és Viktor mondott egy jó módszert annak elkerulésére, hogy az ember mindig a saját pitiáner mazochisztikus gondolataival legyen elfoglalva. Képzeld el, hogy a kamera a fejed felett van, és nem a fejedben.. s igy a cselekedeteid kerulnek középpontba, s az, ahogyan egyes helyzetekben viselkedsz. S Viktornak igaza van. Az a fontos, hogy hogyan viselkedunk másokkal, hogy mennyire vagyunk kedvesek, barátságosak és nyitottak a kulvilággal szemben. Es ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindig nyálasan jókedvunek és seggnyalónak kell lennunk, akkor is ha éppen legszivesebben megfolytanánk a másikat, hanem egyszeruen ragadjunk meg minden alkalmat arra, hogy ott segitsuk a másikat, ahol tudjuk.. Lehet hogy ez naiv elképzelés, mert amugy is mindenki azokkal az emberekkel esik szerelmbe, akik a legbarátságtalanabbak, s a legkevésbé sem kivánják a másik szerelmét. Akik meg majd' meghalnak egy kis szeretetért, általában mást se kapnak az életben, csak pofonokat..hát nem vicces? nem. Lehet hogy a két emberfajta között az a kulönbség, hogy a szeretetéhesek folyton keresik a lehetöséget, ezért jobban szenvednek attól, ha épp nincs, vagy elmúlt, mig akik nem keresik, nem szenvednek, ha épp nincs, vagy elmúlt.. Gyakorlatban mindkét tipusnak ugyanannyi esélye van a megtalálásra (bármi legyen is az, amit az emberek úgy általában keresni szoktak az életben, bár röviden talán a "boldogság" szóval lehet a legjobban kifejezni szerintem) csak a hozzáállásban van a nagy kulönbség... s ez azért ad némi okot a reményre, az optimizmusra, "van még jövö gyermekeim, számotokra is" . gondolkozom, hogy "nyilvánosságra hozzam e " ezt az ömlengést, amit itt produkáltam, mert bár az elején egyszeruen csak irni akartam, mostmár egyre nagyobb kedvem van "megmutatni", félelmem nincs, csak tán annyi, hogy aki izlandról akar hallani, az most vagy szemöldökráncolva, összeszoritott gyomorral kuzdi át magát minden egyes soron, vagy feladja, s nem is veszi a fáradságot, hogy tovább olvasson. Egyik hozzáállás sem érdekel igazán, bár mondhatnám, hogy "most elnézést kérek azoktól, akik azzal a szándékkal kattintottak erre az oldalra, hogy röviden egy két egzotikus finomságot magukba szivjanak egy számukra teljesen távoli és ismeretlen kultúráról, mintegy poszt kommunista bezártság utáni távoli országok iránit éhséguket csillapitandó" de nem. egyszeruen jól esik irni. S bár azért van kulönbség aközött, amikor az ember úgymond másoknak ir, s tudja, hogy mások majd olvasni fogják, s jaj, isten tudja mi lesz akkor, nem tudom, de biztos valami szörnyu dolog fog történni, s aközött, amikor csak úgy irogat, csak úgy kiirja magából a sok dolgot, ami nem nem hagyja nyugodni, meg aludni, bár persze lehet, hogy teljesen más miatt nem tud aludni, s most ebbe inkább nem megyek bele.. és szerintem most itt abba is hagyom, köszönöm, hogy itt lehettem, jól esett, tényleg.

Skaftfell

Viktor a barátjának a bisztrójában fog dolgozni a nyáron, vagyis ahogy megérkeztunk pénteken, már másnap elkezdett dolgozni..A bisztró ("Skaftfell", a Hafnargata utcában. ez itt a reklám helye) hangulatos kis hely, sokféle kávéval, finom, friss pizzákkal, mennyei suteményekkel, rövidek, sör, finom borok.. muveszeti könyvek, ingyen internet egy számitógépen (amit jelenleg én foglalok..), rajzlap, szines ceruzák. A helyet Viktor barátja, Nikolas bérli. Nikolas szlovén, 32 éves, két és fél éve jött a faluba, a helyi hotelben szakácsnak pályázott otthonról. Utána a helyi kórházban fözött a betegeknek..majd idekerult a bisztróba, az akkori tulajdonossal egyutt dolgoztak, majd amikor a tulajdonos a családjával Dániába költözött, Nikolas kapott az alkalmon, s átvette a helyet. Valamennyire megtanult már izlandiul, de azért angolul beszél, amikor csak teheti, pl Viktorral is, meg a vendégekkel is. Egy belga srác, is lakik itt, Walter, a helyi barátnöjével. Most ö a szakács a kórházban..Ö is kb két és fél éve jött Izlandra, egyenesen a faluba. Nikolas szabadidejében fényképez, s a képei itt fuggnek a falon a bisztróban. Az emeleten egy angol fényképész pár képeinek van a kiállitása, s egyel feljebb meg muveszlakások vannak, meg muterem. Epp ma érkezett egy francia muvesz lány, három hétig marad, s addig odafent fog lakni, alkotni stb...
nagyon jól érzem itt magam. nagy a csend és a nyugalom. körbevesznek a hegyek, az ablakom a tóra néz. igazi nyaraló hangulatban vagyok. egész nap semmi dolgom, reggel sokáig alszom végre, nem ébreszt fel Agnes sertepertélése a konyhában, meg az ablak alatt elhaladó autók. Nincs lelkiismeretfurdalásom, nem leszek nyugtalan, ha épp semmi teendöm nincs, mint Rejkjavikban. A reggeli kávé és reggeli után sétálni megyek a környéken, este felére, mikor hazaérek, veszek egy jó forró zuhanyt, olvasok az ablak mellett, közben ki-ki bámulok az örök nappali tájba. Hihetetlen, milyen nyugodt vagyok. Nyaralok. Az idö is nekem játszik. Szél alig van, a hömérséklet enyhe, a nap is kisut néha, s akkor lehunyom a szemem és bele-belemártózok a meleg sugarakba. A téli hónapok sötét, kopár és fagyos hangulatához képest a korán jött nyár elképesztöen gyönyöru. A táj ezer féle szinben pompázik. A hegyoldalakon milliónyi kis vizesés zubog lefelé, sziklahasadékokból tör elö, s szalad végig a fuves lankákon, utat törve magának a tengerig.

seydisfjördur

izland talán legkeletibb részén vagyok, bár mikor éppen azt hiszed hogy ennél tovább már nincs semmi, az út mégiscsak továbbvisz..seydisfjördur a falu neve, bár a helyiek városnak mondják. lakosainak száma nyáron kb 800 fö, télen kevesebb.. egy fjord, vagy öböl csucskében fekszik, álmosan, békésen, de mindig nyitottan valami mozgásra, újdonságra.. a falu központja a kis kék templom, a templom utcájában hat ház van, az egyik a kocsma, azzal szemben lakunk mi, egy mesés kis piros házikóban..Viktor Péturrel.. közös órára jártunk.. performance studies. a performansz , mint fogalom, mint muvészi tevékenység az izlandiaknak is viszonylag új, Viktor nagybátyja és a tanárunk közösen találták ki a szó izlandi megfelelöjét. Ezen elgondolkodtam, hogy vajon magyarul hogyan lehetne leforditani a performasz szót.. nem egyszeru vállalkozás, még nem találtam rá megfelelö kifejezést. tizenkét órát utaztunk reykjavikból , péntek éjjel értunk ide. Viktor muvészettörténetet tanul, fotózik, és jelenleg felvételizik a muveszeti akadémiára reykjavikban. Egilsstadirban szuletett, ami 25 km re van innen, de igazán Seydisfjördurbe szerelmes, azt mondja, mára már ez az otthona. Most dolgozni jött ide , nyárra, és persze pihenni, élvezni a hely varázsát, az "ambiansz"-t. Ez a hely egy kis muvészparadicsom..sok izlandi, reykjaviki bohém lélek jön ide nyárra, van a levegöben valami, ami kihozza az emberböl a muvészt.

hveragerdi , melegvízes folyó

tegnap Maurival egy geológiai paradicsomban találtuk magunkat, mondjuk nem kis erőfeszítés árán.. (mostanában milyen szakszavakat használok, remélem észrevettétek, mennyit fejlődött a földrajzi, földtani szókincsem ;) Hveragerdi település 40 km re fekszik Rejkjaviktól délkeletre, 2000 lakosa van kb, és mivel egy nagyon aktív geotermikus területre épült, a melegházas zöldség és gyümölcstermesztés egyik fontos központja Izlandon. A falun kívül hosszú sorokban sorakoznak egymás mellett a melegházak, vagy "fóliák", ahogy apci tájszólással szokták őket nevezni. Nekünk is volt otthon fóliánk, szerettem is benne ücsörögni hideg esős őszi napokon, meditálgatni, elnézegetni a paradicsomokat, paprikákat, epret stb. Szóval helyi buszjárattal eljutottunk egy darabig, ki a külvárosba, ott átszálltunk egy kisbuszra, ami Hveragerdiben tett le minket. Ez a busz kétszer jár naponta és 600 koronába kerül egy útra. Kb öten, ha ültünk benne...Sikerült a legszelesebb napot kifognunk, annak ellenére, hogy néha néha kibukkant a nap a sebesen suhanó felhők mögül, picinyke örömet víve a busz melett várakozó, vacogó lelkembe. A buszmegállótól három km gyalogoltunk a hegyek /dombok lábához, egy darabig autóúton, persze egy db autó nem jött, aztán tovább gyalogúton.. A hegy lábától még három km az út a híres nevezetes melegvizes folyóhoz, kirándulásunk úticéljához. Már itt találkoztunk néhány forrásponton bugyogó vízes mederrel, gödörrel, árokkal, gőzölgő gyógyvízes lyukakkal..a gödrök közelében gyógyvízes, záptojás illat terjeng, de nem büdös, inkább kellemes :) mint a rudasban .. A 3 km gyaloglás a hegyvidéken át elég kimerítő volt, főleg hogy úgy fújt a szél, hogy ide-oda rángatott, s a combizmaim belesajdultak minden erőltetett lépésembe. Szerencsére viszont az eső nem esett, mert akkor igazi rémálom lett volna. Az idő megkönyörült rajtunk. A táj viszont ámulatba ejtett, utunk során egy árva lélekkel se találkoztunk, a sziklás, köves, néhol mocsaras, lápmezőn vezető utat a földbe vert sárga kis faoszlopok mutatták.. S szerencsére hó nem esett és a magas hegyek is szép zöldek, barnásak voltak már, mustárbarna fű, türkizkék melegvizes források, sekély, sebesen szaladó, csobogó jéghideg patakok, és azok a magas hegyek.. ez a látvány, ez az érzés mindent felülmúlt. Bár a szél kifújta a nyálat is a számból és a cipőm, zoknim teljesen elázott, igzi volt patakokon átugrálni, s megharcolni az utunkért a szinte érintetlen, vadregényes, szeszélyes és hatalmas természettel..nagy élmény volt elterülni a melegvizes folyóban végre, kb 35 fokos volt a vize, odakint tombolt a szél, mi meg elmerültünk a csobogó, gőzölgő folyóban, körülöttünk hegyek, néhol még havas csúcsok..mesés

természet, emberek

hihetetlen hogy milyen gazdag Izland madárvilága. Az egyes út mentén, a patakok, mocsarak, lápos területek közelében nagyon sok a kacsa, lúd, s mindenféle madár. Kacsára és lúdra vadászni lehet, de csak augusztustól márciusig, mert júniusban kezdődik a tojásrakó szezon. Az egyik sofőr aki felvett minket utunk során mesélte, hogy bár tilos kivenni a kacsatojásokat a kacsák alól ők azért szoktak néha egyet-kettőt lopni, mert nagyon finom. Északra vezető utunk során számos patakot, folyót láttunk és ami nekem a legjobban tetszik az a sok mocsár és füves lápvidék keresztül-kasul az országban. A sziklás, havas hegyek oldalából sok helyen kis vízesések zubognak le a völgybe, s árasztják el az út menti területeket..De nagyon sok a nagyobb, magasabb vízesés is. Ami még érdekes, hogy szinte minden hegynek, minden kis patakocskának, vízesésnek, néha még sziklahasadékoknak, barlangoknak is van nevük.. valamilyen történelmi esemény köthető hozzájuk, valamilyen helyi mondahős valami nagy tettet vitt véghez ott vagy hasonló. Északi utunk során pl megnéztük a Godafoss nevű vízesést, ami lefordítva annyi mint Istenek vízesése, azért, mert amikor Izland áttért a kereszténységre 1000-ben, az akkori parlament feje (akinek a kezében volt a döntés joga, hogy legyen e kereszténység vagy ne) végül a kereszt mellett döntött, s döntését megerősítendő szimbólusan a vízesésbe hajította a pogány északi isteneket ábrázoló szobrait..
A nyár itt sok helyinek nyújt egyben munkalehetőséget.. Sokan nem kötött és egy fajta munkát végeznek, hanem a lehetőségekhez képest nyáron és télen mást és mást csinálnak. Az egyik fiatal férfi, akivel visszafelé utaztunk, bár Reykjahlidban lakik (a Myvatn tó partján) pl télen festőként dolgozik Reykjavikban és környékén nyáron pedig az ország belsejében, az egyik legnagyobb kráter, az Askja környékén parkőri állást vállal. Egy másik pasi, orvos Akureyriben pl, de mesélte, hogy unja már a várost ezért vállal operációkat Akranesben néha, ami vagy 350 km re van Akureyritől, csak hogy kicsit utazhasson. Ez a (talán kényszerű) rugalmasság szerintem annak is köszönhető, hogy a lakosság fele vidéken él, falvakban, kisebb városokban, ahol korlátozott a munkalehetőség. Másrészt nyáron sokkal több a túrista, a gyönyörű nyár túristák ezreit vonzza a szigetre, s ez munkahelyeket is teremt.. Nyáron hotelben, étteremben, túrista vezetőként, természetvédelmi körzetben parkőrként, vagy egyéb túristákat kiszolgáló helyeken dolgoznak a helyiek. Aztán mikor eljön a tél, szépen visszavonulnak vagy vidéki házaikba, vagy vissza a városokba más munka után nézni.

akureyri, myvatn

A hétvégén sikerült elstoppolnunk északra. A második legnagyobb város Izlandon Akureyri 17. ezer lakossal. Helyi (rejkjaviki) buszközlekedéssel eljutottunk a város szélére és sikerült egy autóban eljutnunk Akurejribe, (400 km Rejkjaviktól) ahol hóvihar és minusz két fok fogadott minket.. Egy hosztelben töltöttük az éjszakát, 2300 koronáért.. Másnap reggel tovább stoppoltunk a Myvatn nevű tóhoz. A tavat 36 km hosszú út veszi körbe, mi az északi részére érkeztünk Reykjahlid nevű településhez , 200 fős kis falucska, van egy templom, egy általános iskola, néhány ház, és egy benzinkút, ami bolt és kávézó is egyben, ingyen kávéval. Maga a tó igen kedvelt túrista célpont, a tavon számos kis szigetecske van, gazdag a madárvilága, kacsák, ludak, mindenféle madár fészkel ott. A tavon nem lehet csónakázni, sem úszni, sőt sok területre nem is szabad belépni, védett madárfészkelő helyek. Északon sokkal hidegebb van mint itt Reykjavikban, de állítólag sokkal többet süt a nap és sokkal szárazabb maga a terület.. Amit megerősíthetek. Itt Rejkavikban már vagy két hete csak folyton esik és fúj a szél is. Állítólag a keleti partszakasz (ahol még nem voltam) a legszárazabb egész Izlandon, ott esik a legkevesebbet az eső. A rejkjaviki terület viszont hőmérsékletében a legenyhébb. Szóval a Myvatn tónál még nagy hó volt, sok helyen térdig gázoltunk a hóban és fagyott is. Időnk nem volt túl sok, mert du. 5 kor értünk oda, lepakoltunk a vendégházban (2900 koronát fizettünk egy éjszakára, úgy hogy volt hálózsákunk) és elindultunk gyalog felfedezni a vidéket. A települést lávamező övezi, azon keresztül vezet az 1-es út tovább kelet felé, azon indultunk el, s kb két km gyaloglás után lefordultunk egy gyalogösvényre (ami nem aszfalt, hanem fekete, lávakavicsos út, autók is elférnek rajta) s ott további két km gyaloglás után eljutottunk a forróvizes barlangokhoz. Három barlang, egymás után, s mindháromban természetes forróviz tör föl a földből. Igen izgalmas, gőz lepi el, vízcseppek hangja, s a forró gőzölgő víz, nem túl mély, alján kövek, tiszta víz.. Az első barlangban túl forró volt a víz, kb 45 fokos, csak a lábujjunkat tudtuk belemeríteni, viszont a másikba már fokozatosan bele tudtunk merítkezni, s miután megszoktuk kicsit, már élvezhető volt. Nagy élmény volt, a semmi közepén, egy barlanban fürdőzni..

szombat

Tegnap Dj Mads bulijában voltunk, dán erasmusos ő is és szokott zenélni itt Reykjavíkban. Elektrót játszik, néha jobban, néha kifejezetten rosszul. Tegnap elég jó volt a zene, de én viszonylag hamar leléptem. Agnessel átaludtuk az egész tegnapi napot, aztán kb tizenegykor elkezdtünk borozni, majd olyan egykor elindultunk a helyszínre..hazafelé találkoztam az egyik izlandi osztálytársammal, Viktorral, ő autóval volt, éppen egy házibuliból jött... Szimpatikus srác, lehet hogy május közepén el tudok vele menni Seyđisfjördur - be, egy kis faluba a keleti parton. Állítólag az egyik legszebb hely Izlandon. De ha nem férek be a kocsiba, akkor se baj, elstoppolok , ott viszont lakhatok nála..házat bérel a nyárra..
Hja, szóval itt már egy hete esik az eső, de ha meg nem esik akkor is borús, szeles idő van, tiszta ősz.Elég kiábrándító.Agnes megismerkedett egy francia sráccal, teljesen felszabadult, úgyhogy most én gubbasztok a szobámban a laptopommal ő meg éli az életét, most is usziban vannak. Sebaj, én úgy érzem sok értékes időt elpocsékoltam, túl sok energiát pazaroltam a valósnak hitt érzelmeimre, olyan emberek iránt, akik valószínűleg meg sem érdemlik azt.. micsoda felismerés..de miért kellett ehhez Izlandra jönnöm?
Április 30-án tábortüzeztünk a közeli erdős területen..két cseh lány szervezte össze a dolgot, volt száraz tüzifa, (ami nem kis dolog) nyársalás, gitár, minden ami kell, igazi nosztalgikus hangulatom volt, ugye a tábortűz nem tipikusan izlandi hagyomány. Igen, igen, aztán amikor éfjél körül kezdett nagyon hidegem lenni, elegem is lett a dologból, s Tanja meg egy osztrák lány társaságában el is indultunk vissza. Ez a lány, Evelin,az első erasmusos, akivel találkoztam, s aki nincs elszállva Izlandtól.. valahogy át tudom érezni az érezelmeit. Nem mondom, hogy nem ismerkedtem meg érdekes, kedves új arcokkal, de életre szóló barátságokat sem kötöttem, izlandiakkal sem tudtam igazán összebarátkozni, a hidegből is már kifejezetten elegem van, hihetlenül vágyom rá, hogy egy szál pólóban, Isten bocsá' bikiniben nyomuljak az apci domboldalban.. :) egyszóval hiányzik nekem az én jó kis otthonom.. s most érzem csak igazán, hogy milyen jó is, hogy van nekem olyanom.
Az egyetemet viszont, a kurzusaimat mindet nagyon élveztem, sok újat és érdekeset tanultam, tényleg érzem, hogy kitárult a horizont előttem..sajnos tényleg azt kell mondjam, hogy az otthoni, a pesti antropolgia igencsak haldoklik, semmi kilátás, semmi energia nincs benne.. egy löket új erővel térek haza, új perspektíva, új szempontok.. viszont fenntartani ezt a lelkesedést, az más kérdés.. remélem legalább addig kitart míg a szigorlati dogámat írom..
Választások is voltak, új szociál demokrata kormány lett, Johannával a nyíltan leszbikus kormányfővel az élen. 66 éves de 50 nek látszik, erős, független.. isten segítse..
egyébként ha még nem mondtam volna, az izlandiak keresztnevükön szólítják egymást, idős öreget, s fordítva, politikust, tanárt, főnököt, keresztnéven. vicces.. szóval Johanna, otthon meg Gordon.. :/