Akranes

Tegnap Akranes-ben voltunk Tanjával, a finn barátosnőmmel. Igazából ő a kevesek egyike, akikkel lógni szoktam. A másik egy finn fiú Mauri :) Finnországba mostmár biztos hogy hivatalos vagyok..Szóval Akranes 48 km re északra fekszik Reykjaviktól és elvileg a helyi buszjárattal elérhető, az utikönyv szerint. Délelőtt ellógtam az órámat és elbuszoztunk a 15 ös vonal végállomásáig (1 óra) ott pedig fél órát vártunk a csatlakozásra (az eső zuhogott. sajnos nem jó napot választottunk a kirándulásra..) Tudni kell, hogy Háholt, a végállomás már igencsak a külváros, és igencsak a hegyek lábánál fekszik, ami gyönyörű látványt nyújt.. de semmi nincs ott lakóházakon meg egy nagy élelmiszerbolton kívül (Bónus).. ígyhát a Bónusban sétáltuk el a fél órát. Akranes pontosan Reykjavíkkal szemben fekszik, az óceán túlpartján, egy félsziget csúcsában, viszont fjordok szegélyezik végig azt a szakaszt, így ha nem fúrtak volna egy 5 km hosszú alagutat a tenger alá, ami direktbe átvezet a másik oldalra, kb öt óra lenne az út, ami így egy óra. Szóval két óra alatt eljutottunk a városba, ahol iszonyú rohadt halszag fogadott minket. A buszos a háta mögé mutatott és izlandiul magyarázta, hogy egy halfeldolgozó üzem van itt. Igen, Akranes a halászatáról is híres. A helyi kávézóban régi, halgyári munkásokról, munkásnőkről láttunk képeket, amint óriás gumikesztyűben vágják, szabdalják, tépik, pucolják, meg sózzák a halat.. És közben magabiztosan mosolyognak hozzá.
Ezt az erőt, egyszerű magabiztosságot szeretem az izlandiakban, legalábbis a régi emberek nyomait még fel vélem fedezni a mostani emberekben. Az az arc, ami azt mondja, hogy tudom, hogy jól csinálom. Hiszen én csinálom.
Szóval baromi halszag terjeng a városban, ahol más nem is nagyon van, ezen kívül. Az eső esett, a szél fújt, de szerencsére nem volt hideg, úgyhogy még elégedett is voltam a helyzetemmel, de a templom, ami híres túrista kirándulásunk egyik célpontja lett volna, zárva volt. Na jó, akkor a tengerpart, amelyről már annyit hallottunk. És igen. Nem hiába. Kb egy km hosszú homokos part (ami itt soknak számít), persze feljebb óriás kövekből épített védőfal, de lépcső vezet le a partra, gyönyörű havas hegyek a háttérben, hullámok, sirályok.. na meg az eső..
Ezután vissza a "belvárosba", egy sör 600 koronáért a helyi kávézóban, aztán fel a buszra. Persze az átszállásnál ott felejtettem a kabátomat a buszon, s csak a másik buszban vettem észre hazafelé. De szerencsére egy két telefon után már mehettem is érte az állomásra.. Nem volt túl bonyolult.. mint pl otthon lett volna szerintem.