bless

ma voltam megint dolgozni, ha nem mondtam volna, találtam munkát, kerestem és találtam.. egy közeli étteremben mosogatóleány vagyok.. icelandic fish and chips, rántott halfalatkák, hozzá sültkrumpli , szószok saláták, meg hagymakarika, és ez minden "organic", bio, meg minden, vannak finom gyümölcslevek meg gyógyteák, szóval ilyen étterem. Egy izlandi család a tulajdonos, férj feleség idősebbek és lányuk, ő viszi általában a boltot,

eddig minden alkalommal ott voltak, vagy a házaspár ketten besegíteni, vagy a lányuk, de ők is nyomják rendesen.. egyébként nem stresszesek, nem piszkálnak, sőőt, szerintem túl lazák is, pl a munkaidő elég rendszertlen, legutóbb is csak azt mondták hívjak fel majd őket, mert még nem tudják kellek e majd, de szerencsére kellettem.. még nem tudom mennyit fizetnek, de majd holnap megkérdezem, csak olyan fura, hogy nekem kell...

hétfőre kell leadnom az utolsó esszét, hurrá, haladok vele, de holnap meg vasárnap belehúzok. Múlt hétvégén Isafjördur-ben voltuk, nyugat izland, egy kis csücsök az egész, izland legtávolabbi, leghidegebb része, tele van fjordokkal a part, kocsival mentünk, nem volt semmi, mesés volt a táj, hegyvidéken is vezetett az utunk, hóvihar, méteres hó, jeges út, aszfalt nuku, aztán meg napsütés mikor lejebb mentünk a tengerpart mentén, magas hófödte csúcsok, és az óceán. Csináltam képeket meg videjót fenn vann a picasaban. Péntek estére értünk oda, nyolc óra utazás után, egy panzióban aludtunk 10 km re a várostól egy Bolungarvík nevű településen, hát nem hiszem hogy ennél északabbra mehettünk volna, ettől a helytől a legrövidebb az út Grönlandra. Osztálytársaim voltak Grönlandon, lehetett jelentkezni, 250 euró lett volna az egész, én későn reagáltam, pedig akartam volna..

szóval Isafjördurben egy rock fesztiválon voltunk péntek szombat tartott egy raktárépületben, igazán nem nagyszabású, de annál kedvesebb volt, helyiek játszottak, izlandiak csak, reykjavíkból is.. tetszettek mindannyian, jó buli volt... a fesztivál neve: "mi nem megyünk délre"...Négy finnel mentem, Mauri volt az egyik, Aarno meg az öccse Aarto aki látógatóban volt csak, meg Aarno barátnője Elena. Rettegtek amikor én vezettem :)

Akranes

Tegnap Akranes-ben voltunk Tanjával, a finn barátosnőmmel. Igazából ő a kevesek egyike, akikkel lógni szoktam. A másik egy finn fiú Mauri :) Finnországba mostmár biztos hogy hivatalos vagyok..Szóval Akranes 48 km re északra fekszik Reykjaviktól és elvileg a helyi buszjárattal elérhető, az utikönyv szerint. Délelőtt ellógtam az órámat és elbuszoztunk a 15 ös vonal végállomásáig (1 óra) ott pedig fél órát vártunk a csatlakozásra (az eső zuhogott. sajnos nem jó napot választottunk a kirándulásra..) Tudni kell, hogy Háholt, a végállomás már igencsak a külváros, és igencsak a hegyek lábánál fekszik, ami gyönyörű látványt nyújt.. de semmi nincs ott lakóházakon meg egy nagy élelmiszerbolton kívül (Bónus).. ígyhát a Bónusban sétáltuk el a fél órát. Akranes pontosan Reykjavíkkal szemben fekszik, az óceán túlpartján, egy félsziget csúcsában, viszont fjordok szegélyezik végig azt a szakaszt, így ha nem fúrtak volna egy 5 km hosszú alagutat a tenger alá, ami direktbe átvezet a másik oldalra, kb öt óra lenne az út, ami így egy óra. Szóval két óra alatt eljutottunk a városba, ahol iszonyú rohadt halszag fogadott minket. A buszos a háta mögé mutatott és izlandiul magyarázta, hogy egy halfeldolgozó üzem van itt. Igen, Akranes a halászatáról is híres. A helyi kávézóban régi, halgyári munkásokról, munkásnőkről láttunk képeket, amint óriás gumikesztyűben vágják, szabdalják, tépik, pucolják, meg sózzák a halat.. És közben magabiztosan mosolyognak hozzá.
Ezt az erőt, egyszerű magabiztosságot szeretem az izlandiakban, legalábbis a régi emberek nyomait még fel vélem fedezni a mostani emberekben. Az az arc, ami azt mondja, hogy tudom, hogy jól csinálom. Hiszen én csinálom.
Szóval baromi halszag terjeng a városban, ahol más nem is nagyon van, ezen kívül. Az eső esett, a szél fújt, de szerencsére nem volt hideg, úgyhogy még elégedett is voltam a helyzetemmel, de a templom, ami híres túrista kirándulásunk egyik célpontja lett volna, zárva volt. Na jó, akkor a tengerpart, amelyről már annyit hallottunk. És igen. Nem hiába. Kb egy km hosszú homokos part (ami itt soknak számít), persze feljebb óriás kövekből épített védőfal, de lépcső vezet le a partra, gyönyörű havas hegyek a háttérben, hullámok, sirályok.. na meg az eső..
Ezután vissza a "belvárosba", egy sör 600 koronáért a helyi kávézóban, aztán fel a buszra. Persze az átszállásnál ott felejtettem a kabátomat a buszon, s csak a másik buszban vettem észre hazafelé. De szerencsére egy két telefon után már mehettem is érte az állomásra.. Nem volt túl bonyolult.. mint pl otthon lett volna szerintem.